Társadalmi vállalkozók

Egy példa a lent emlegetett Ruche tagjai közül, amire véletlenül kattintottam rá, de rögtön a szívembe zártam. Ugyan kicsit kérdéses, hogy ez tényleg beleillik-e a "social entrepreneurship" kategóriába, hiszen nem éppen egyedülálló dologról van szó, tulajdonképpen egy évtizedek óta létező dolgot csinálnak egy kicsit másképpen, de szerintem azért sok érdekes elem van benne.

A COAB egy afféle tanácsadó vállalkozás, ami tevékenységében sok mindenben hasonlít egy civil szervezethez, de igazából egy szociális célú vállalat, ami, rendes francia alternatívtól elvárható módon, kvázi-szövetkezeti formában működik. Azzal foglalkoznak, hogy bérházak lakóinak segítenek lakóközösséggé alakulni, hogy így a piaci árnál olcsóbban (és a jelek szerint pl. jobb hitelfeltételekkel) megvásárolhassák a lakásaikat, majd azokat közösségi kezelésbe vegyék.

Ennek a társas együttélési formának több országban is van hagyománya, a lényege, hogy a tagok aktív közreműködésével, közös elképzelések alapján szebbé, környezetbarátabbá és élhetőbbé teszik a házat, háztömbot, esetleg egy egész negyedet. Ennek a hátterébe pedig nagyvárosi bérházakat, méregdrága lakbérekért pocsék körülményeket, egymástól és a lakhelyüktől is elidegenült lakókat képzeljünk, akik szeretnének végre a házukra a sajátjuként tekinteni. A COAB ezt a folyamatot segít megszervezni, közvetít a különböző szereplők között, tanácsot ad a megfelelő jogi forma, kivásárlás, környezettudatos kialakítás témájában, stb. Aztán pedig ezeket a lakóközösségeket, illetve azokat, akik ilyen alakításán gondolkoznak, felteszik egy térképre, megosztják a tapasztalatokat, ahogy ez már szokásos.

Mint mondtam egyébként, nem új ez a dolog Franciaországban, de eddig inkább mozgalmi módon működött, a híres-neves économie sociale et solidaire részeként (kb. civilszféra, csak sokkal nagyobb). A ma Éco Habitat Groupé néven futó hálózat például 1977 óta dolgozik azon, hogy legyenek használható modellek és minél többen tudjanak egyéni bérleményükből például csoportos bérleményre váltani, vagy a lakóközösségből szövetkezetet alapítani és így képviselni érdekeiket a tulajdonossal szemben, alakítani a környezetüket. A Habicoop is ebben az utóbbi témában ad tanácsot, majdnem ugyanúgy, mint a COAB, kiegészítve némi politikai érdekképviselettel és egy jóval nagyobb hálózattal. A szövetkezetté alakulásnak egyébként az az értelme (ha jól értem), hogy akkor is hatékony lehet és akkor is képes közösségi funkciók megszervezésére, ha a lakásokat nem tudják megvenni, pédául szociális lakások esetében. Így ez tényleg jó megoldás lehet a szegényebb családok lakáskörülményeinek a javítására is.

Az elmúlt néhány évben számos városban alakultak olyan központok, inkubátorok, közösségi terek, amik társadalmi vállalkozók, társadalmi innováció vagy csak szimplán a világjobbítás témája köré gyűjtenek össze helyi szereplőket, szerveznek eseményeket, stb. Ezek általában közösségeket alkotnak, van valami díja a részvételnek és mind azért jöttek létre, hogy láttassák a sikeres vállalkozásokat, segítsék a születőket és úgy általában mozgásban tartsák ezt a témát.

Az egyik legismertebb a The Hub nemzetközi hálózat, ami Európában is több helyen van, legközelebb például Bécsben, akik keze néha-néha határainkon is átnyúlik. Mindegyik Hub önálló és néha meglehetősen különbözőek, de az közös bennük, hogy a közösségépítés, a különböző profilú szereplők együttműködésének elősegítése és az új projektek kibontakoztatása a cél. Meg persze az, hogy mindenki lássa, lehet így is csinálni, simán lehet tenni azért hogy jobb legyen a világ. Itt csak egyéni tagság van, viszont lehet olyan megoldást is választani, hogy valaki csak be-benéz, a közösség kedvéért. 

A párizsi La Ruche egy viszonylag kisebb és zártabb szerkezet, de azért éppen elég jelentős, mert egyelőre sem a városban, sem (tudtommal) Franciaországban nem nagyon találni hasonlót. Ők a társadalmi innovációt keresik és a tagjaik többsége inkább a civilszektorhoz áll közel. Ellentétben a Hubbal, itt kis szervezetek lesznek főleg tagok, akik tovább maradnak, több időt töltenek itt és a Ruche komplexebb programmal segíti őket (inkubátorszerűen). Mivel, ha jól látom, ők még mindig nem kommunikálnak angolul, talán majd írok róluk bővebben is.

Ennél is erősebb a tanácsadás vonal a berlini iq-consultnál, aminek voltaképpen ez is a fő profilja: társadalmi vállalkozóknak, társadalmilag érzékeny induló vállalkozásoknak és másoknak ad tanácsot különböző témákban, sokszor ingyen (ösztöndíj). Ez, a fenti kettővel ellentétben egy meglehetősen nagy cég, rengeteg projektjük van és többek között ők is üzemeltetnek egy coworking irodát, ahová be lehet térni dolgozni és ahol persze remek események vannak.

Még persze rengeteg más helyről lehetne írni, Torontoban van például ez a szuper társadalmi innovációs központ (bár itt nem jártam, de felteszem szuper:), vagy Bukarestben nagyon mozgásba lendült az elmúlt időben a Hub Bucharest-et is alapító roPot. Ők például szerveztek egy kelet-közép-európai társadalmi innovációs konferenciát, ami hasonló lehetett a DemNetéhez, csak éppen több osztrák előadóval. 

Éppen Budapesten is kezdi megvetni a lábát a városi kertészkedés, főleg miután a Kortárs Építészeti Központ is akcióba lendült. Már nem csak a beton repedéseibe virágot ültető gerillakertészek tolják a mozgalom szekerét, hanem egyre-másra nyílnak a közösségi kertek is, aminek örül a szívem (csak sosem kapok parcellát). Ez utóbbi amúgy egy több évtizedes múltra visszatekintő dolog, az USA-ban vagy például Japánban volt nagy divatja eredetileg, de az elmúlt időben Európában is sokan lettek, Párizsban van például rengeteg. Ezek gyakran tényleg csak a környékbeli lakók által látogatott kis, közösségi terek, ami illeszkedik abba a szokásba, hogy néha összejárjanak a negyed/háztömb lakói, vagy esetleg képesek lefoglalni a helyi kallódó fiatalokat is.  Persze ezek nem számítanak vállalkozásnak, de nagyon érdekesek, mert tök jól működnek.  

Kicsit más vonalon, közösség helyett a termelésre helyezi a hangsúlyt az Urban Farmers nevű svájci szervezet, akik akvapóniák fejlesztésével, létrehozásával és értékesítésével foglalkoznak. A céljuk, hogy minél kisebb erőforrás igénnyel lehetssen városban is (bio) élelmiszert előállítani, és, ahogy a kertek is, visszahozzák egy kicsit a természetet az életünkbe. Az akvapónia egy létező, ám mindeddig nem túl felhasználóbarát technológia, az UF azonban épp ezzel foglalkozik: olyan formába öntik, hogy bárki kitehesse az erkélyre, sőt, akár maga le is gyárthassa. A jelek szerint elég sikeres, vagy legalábbis több díjat is nyert ez a kezdeményezés.

Ennek a blognak részben pont az a célja, hogy erről a kérdésről én is, meg mindenki, aki ezt olvassa, többet tudjunk meg. Magyarországon az érdeklődés megvan, az biztos. Van pár szervezet, aki a témával foglalkozik, például a NESsT vagy a DemNet - ők mindketten a civil szerktor felől közelítenek, de mindketten nagyon jó szakembergárdával csinálnak érdekes dolgokat. A DemNet pár hónapja egy nagy konferenciát is szervezett, amin az impact investmentnek is volt némi figyelem szentelve és ahol nagyon sok más szereplővel is lehetett találkozni. Sokat foglalkozott a témával a Kreater is, ráadásul más oldalról, a társadalmi innováció felől közelítve, ami nem csak nagyon izgalmas, de mindenképpen az alapja is lenne a társadalmi vállalkozások létrejöttének, de sajnos ők mostanábn kevésbé aktívak ezen a területen.

Persze a lista egyáltalán nem teljes és az említett példákról is sokkal többet lehetne elmondani. Stay tuned. 

Ha valaki a világmegváltást választja hivatásának, akkor egyrészt tudnia kell, hogy erős a verseny ebben a mezőnyben, másrészt viszont, nagy szerencsénkre, számos színvonalas és igen drága képzés közül választhat. Persze ha valaki már komoly megváltómúlttal rendelkezik, jó eséllyel számíthat több millió forintos ösztöndíjakra is, amit mindenkinek szívből ajánlok. 

Ez nem is vicc, bár a társadalmi vállalkozás egy jellemzően alulról induló, gyakran teljesen laikus biznisz, és sokak szerint a képzéseknek semmi értelme, azért a vezető business school-ok elég nagy erőkkel igyekeznek professzionalizálni ezt a területet. Vannak ilyen tárgyaik, kutatóközpontjaik, konferenciáik és sokszor ösztöndíjaik is.

Megközelítéstől függően azonban eltérő profilú képzéseket találunk, angolszász területeken például régebb óta jelen vannak a nagy nemzetközi szervezetek, sok millió dolláros alapítványok, szociális ellátó szervezetek, stb igényeire épülő civil menedzsment képzések. Ilyen irányba mehetünk például a Columbia Business Schoolban, vagy, ha kicsit erősebb az üzleti vénánk, a Harvardon, Social Enterprise initiative. A téma másik megközelítése az elmúlt években hatalmas népszerűségre szert tett entrepreneurship, azaz vállalkozói képzés, hiszen a társadalmi vállalkozók nagyon sok mindenben hasonlítanak a hagyományosakra: nagy kockázat, folyamatos alkalmazkodás és rugalmas stratégia, innováció, a meggyőzés fontossága, stb.

Bár a 21. század elején kifejezetten divat lett "jófejnek" lenni és egy-egy nagy civilszervezetnél dolgozni éppen akkora presztízs, mint egy jól menő nagyvállalatnál, azért ezek az opciók egyelőre leginkább a már szakmai tapasztalattal (és sok pénzzel) rendelkezők számára elérhetők az MBA képzésekben. Az egyik legismertebb példa az Oxford University-hez tartozó Said Business School programja, ahol külön SE ösztöndíjjal és a Skoll Foundation-ön keresztül nagy hátszéllel válhatnak a kedves jelentkezők szuperkompetens társadalmi vállalkozókká. De eléggé aktív ezen a területen a francia ESSEC is, tapogatózik az INSEAD, az üzleti használhatóság irányába mozog az HEC, létezik egy Center for Social Innovation a Stanfordon, vagy még számos más helyen, mondja például a Wall Street Journal.

Egy másik, szuper példa a biogazdálkodásban utazó Egyiptomi SEKEM csoport, ami szintén a '70-es évek óta létezik és annyira nagy klasszikus, hogy biztos sokan ismerik itthon is. Ezt egy Dr. Ibrahim Abouleish nevű gyógyszerész alapította, aki nem csak élő bizonyítékát akarta adni, hogy a fenntartható fejlődés elvei igenis járható utat képviselnek, hanem mellesleg azt is gondolta, hogy a homoksivatag erre pont alkalmas lesz és ezzel még munkát is tud adni a helyi közösségeknek.

Igaza volt: az eleinte gyógynövény és élelmiszertermesztő gazdaság az elmúlt évtizedekben rengeteg tevékenységgel és egy hatalmas cégcsoporttal bővült, megteremtette az egyik legnagyobb nem-nyugati bioélelmiszer piacot és a SEKEM Insight nevű magazin szerint már több, mint 6000 hektár földet foglalt vissza a sivatagtól. A cél továbbra is a környezeti helyreállításra is kiválóan alkalmas biodinamikus gazdálkodás terjesztése, ehhez kapcsolódó termékek és szolgáltatások előállítása, és úgy általában ennek az emberközeli, demokratikus, egészséges, szolidáris, stb kultúrának a propagálása. Még mindig van saját kézben lévő mezőgazdasági tevékenységük, de a fő bevételforrást inkább a feldolgozott termékek (főleg élelmiszer, de kozmetikum, gyógytermék és pamutáru is) illetve a (kül)kereskedelem jelentik. Alapítottak Egyiptomban független biogazdálkodási központot, ők hozták ott létre az első bio-szupermarket láncot illetve az első magán gyógyszercéget, amúgy pedig igyekeznek minden termelőnek biztos és méltányos körülményeket/árakat biztosítani, illetve az ültetvények mellett van Waldorf-iskola, orvosi ellátás, felnőttképzés és más szociális intézmény is.

Az egyik legfigyelemreméltóbb eredményük szerintem mégis az, hogy a '90-es évek végén elérték, hogy az kulcsfontosságú egyiptomi pamuttermelés mintegy 80%-át biopamutra állítsák át, amivel ezeken a területeken 90%-kal csökkent a szintetikus növényvédők használata és 30%-kal nőtt az átlagos terméshozam. Ez a lépték mellett azért is nagyon szuper dolog, mert ugye a pamuttermelés az egyik leginkább kémiai szerekkel terhelt mezőgazdasági ágazat, ráadásul a nem-bio pamut esetében tipikusan génkezelt és többségében egyetlen (amúgy vegyipari) vállalat által előállított növényről van szó.

Források az érdeklődőknek a wikipédián (bár én máris találtam pár fals adatot), Egyptian Biodynamic Association, SEKEM Sustainability Report 2010 (pdf), egy könyvfejezet a lent emlegetett Perrini könyvből (pdf). Sőt, 7 dolcsiért már akad egy HBR esettanulmány is, itt. Illetve vizuális típusoknak:

Akkor talán mutatnék egy példát, hogy érthetőbb legyen, mire is gondolhatok. Nézzünk mondjuk egy nagyon klasszikus és híres példát, az Aravind Eye Care-t, ami tipikus társadalmi vállalkozás szerintem azért, mert egy emberek millióit érintő, szegénységgel erősen összefüggő társadalmi problémára kínál megoldást és azt ráadásul egy hagyományos üzleti szervezet (magánkórház) formájában teszi. Ugyanakkor mégsem egyszerűen egy cég, aki a szegényeket célozta meg a termékével, hiszen egyrészt ez a termék számukra ingyenesen elérhető, másrészt pedig erős társadalmi elhivatottság áll az egyébként maximálisan hatékonyságelvű működésük mögött.

A szervezet ma egy 8 kórházból, továbbképző intézetből, orvosi eszköz gyárból és más szervezekből álló konglomerátum India Tamil Nadu államában, amit egy "Dr. V"-ként emlegetett szemészorvos alapított a '70-es évek végén, azzal a céllal hogy segítsen visszaszorítani a szükségtelenül bekövetkező vakságot a népesség körében. Indiában a fél vagy mindkét szemre bekövetkező vakság úgy 20 millió embert érint (egy Aravind-esettanulmány szerint), illetve több, mint még egyszer ennyien élnek csökkent látóképességgel, amely számok nyilván nem lennének ilyen sokkolóak, ha az orvosi ellátás a legszegényebbek számára is elérhető lenne. Hogyan lehet azonban ingyenes szemészeti ellátást biztosítani 10-20 millió embernek, anélkül hogy ez a minőség kárára menne? Ki képes ezt finanszírozni? Honnan lesz ennyi orvos? Hogyan jut ez el egyáltalán az írástudatlan falusiakhoz?

A fő elvárás tehát az extrém olcsóság, amit hagyományosan hatékonyságnöveléssel (méretgazdaságosság, termelékenység, stb) illetve költségcsökkentéssel lehet ugye elérni, ezzel nyilván nem lepek meg senkit. Ráadásul állami források itt nem igazán elérhetőek, egy cég sem képes ekkora összeget betolni és a gazdag páciensek sem vihetik a vállukon az egészet, tehát valami jobbat kellett kitalálni. Dr V tehát borzasztóan komolyan vette ezt a dolgot és olyan alapintézkedések mellett, mint a kórházban töltött idő minimalizálása, még volt egy-két ötlete. Például, hogy mindent, amit csak lehet, házon belül állítanak elő: a lenti videóból részletesebben kiderül, hogy a drága segédeszközöktől a nővérek képzéséig mindent maguk csinálnak, ami miatt nem csak olcsóbb az eszköz (kb századannyi az ára ha jól értettem) meg kevesebb a munkabére a betanított nővéreknek, de ugye mindezeket kifelé is értékesíthetik. Emellett még maximális hatékonyságra is szükség volt, amiben pedig Dr V a műfaj legismertebb bajnokától tanult. Na, ki lehet az? Hát a McDonalds. Ezekben a szemkórházakban bizony sztenderdizált munkafolyamatok vannak, mindenki egy feladatra koncentrál és az operálás szinte szó szerint futószalagon történik. A betegek ugyan éppenséggel hordágyon kerülnek becipelésre, de az orvos pont úgy fordul egyiktől a másikig, mint amikor a futószalag mellett álló gép minden itemen csavarint egyet. Így egy műtét hossza alig pár perc, és ebből a tavalyi évben (2011 márciusával bezárólag, a honlapjuk szerint) 300 ezret tudtak elvégezni. Miközben természetesen a minőségi mutatók szuperek, az orvosaik szakmailag elismertek, a betegek pedig boldogok. Ja és folyamatosan járják a vidéket ahol mobil rendelőkben (well, sátrakban) diagnosztikai tevékenységet folytatnak. 

Szóval valami ilyesmi volna az innováció, ha valakit bővebben érdekel a téma, akkor nézegesse a most következő videót vagy vannak még esettanulmányok, mint például ez itt 2003-ból az Indian Institute of Management két professzorától.

Mint említettem, elég nagy érdeklődés övezi ezt a témát az elmúlt években, ezért egyre több tudományos kutatás, könyv is születik. Ennek ellenére még mindig nincsen belőle túl sok és általában elég nagy fehér foltok vannak a témában. Elég keveset lehet tudni például a társadalmi vállalkozás mérhető hatásáról lokálisan vagy globálisan, arról, hogy mitől lesznek sikeresek, vagy mondjuk arról, hogy Magyarországon milyen perspektívái vannak ennek az egésznek. Azért szeretnék bemutatni egy-két ismertebb könyvet, ha valakit bővebben érdekel a téma.

Mindenesetre, elméleti megközelítésben szerintem nagyon jól összefoglalja a témát ez a 2006-os könyv (The New Social Entrepreneurship – What Awaits Social Entrepreneurial Ventures? Szerk. Francesco Perrini), elég jól kiderül belőle, hogy a SE defíníciója mennyire képlékeny, ugyanakkor sok gyakorlati példát is mutat. Azt is megállapítják például, hogy a SE jellemző területei a munkaerőpiaci esélyteremtés, az információ illetve termékek és szolgáltatások hozzáférhetővé tétele illetve marginalizált csoportok társadalmi részvételének erősítése, de ezek mellett sokszor vannak kedvező "mellékhatásaik" is. 

Nagyon sokat idézett könyv még ez a mindenféle ismert húzóneveket és tudós kutatókat egybegyűjtő tanulmánykötet (Social Entrepreneurship – New Models of Sustainable Social Change, szerk. Alex Nicholls), ami kicsit jobban kidomborítja a SE innovatív/vállakozói oldalát, de a SE társadalmi szerepéről is vannak benne jó dolgok. 

Harmadikként a csodálatosan gyakorlati szemléletű, Social Entrepreneurship for Dummies (igen, ilyen mindenből van) alkotást szeretném figyelmetekbe ajánlani, de tényleg, ebben sok működéssel kapcsolatos dolog van nagyon érthetően leírva, bár szerintem ez egy kicsit civilszervezetibb nézőpontú. Ha a dolog világmegváltó vízióját tekintjük, akkor érdemes lehet belenézni David Bornstein és Susan Davis (ismert SE alakok) könyvébe (SE - What Everyone Needs to Know), ami talán kissé megvilágítja, milyen elképzelés húzódik meg az egésznek az alapjaiban, hogyan tudná a SE az emberek gondolkodásmódját megváltoztatni.

A fentiek persze még mindig inkább gyakorlati, mint akadémikus szemléletűek, de ha valakit a hardcore tudomány érdekel, akkor lapozgassa a téma egyik ismert kutatója, Johanna Mair és társai által összerakott Social Entrepreneurship gyűjteményt.

A társadalmi vállalkozás egy afféle hot topic lett az elmúlt években az USA-ban és Nyugat-Európában. Részben Muhammad Yunus áldozatos térítő tevékenysége, részben az erre specializálódott alapítványi tanácsadó szervezetek (Ashoka, Skoll Foundation, Schwab Foundation, stb) kampányai nyomán, de mindenestre egyre többet beszélnek róla, benne van a Harvard Business Review-ban, képzéseket szerveznek rá a világ vezető egyetemein és business school-jaiban. Ezért arra gondoltam, éppen ideje hogy magyarul is legyen virtuális nyoma ezeknek a remek embereknek.

Persze a dolog ott kezdődik, hogy nehezen tudjuk körülhatárolni, kik is ezek a bizonyos társadalmi vállakozók. Akik valami jót szeretnének csinálni, társadalmi problémákat megoldani, változást előidézni a világban. Na jó, de hát mindig is voltak emberek, nem? 

Az újdonság inkább abban rejlik (Yunus szerint például), hogy ezt az egészet teljesen másképp is meg lehet közelíteni. A közjót nem csak az állam vagy a gazdag emberek magánadományai tarthatják el, hanem bárki, akár hagyományos piaci logika alapján is. És ha már piaci logika, akkor akár hatékonyan megszervezett termelésről vagy szolgáltatásokról is beszélhetünk, amik piaci alapon terjeszkednek és így több emberhez juthatnak el, mint egy alapítvány szervezésében.

A social entrepreneurship kifejezés entrepreneur része ugyanis arról is szól, hogy ezek az emberek, a szó rengetegszer hivatkozott schumpeteri értelmében, nem egyszerűen egy terméket állítanak elő erőforrásokból, hanem ezt innovatívan teszik, valami olyat képesek létrehozni, ami alapjaiban változtatja meg a piacot, sőt, a rendszert. Mark Zuckerberg tehát afféle change agent és az Ashoka illetve a hasonló szervezetek voltaképpen mind az NGO-szektor Mark Zuckerbergjeit keresik. Mármint tényleg, és ebbe sok ember egy rakás pénzt hajlandó fektetni, hiszen átütő társadalmi sikerre lehet számítani, ha egyszer megtalálják. Tudjátok, mint Teréz anya.

Szerintem ez egy nagyon izgalmas téma, engem érdekel, hogy mi történik ezen a színtéren tőlünk nyugatra és szeretném, ha azok, amiket olvasok, mások számára is hozzáférhetőek lennének. Valami ilyesmi lesz ez.