2013.08.24.
20:40

Írta: N. Cs.

Szolgálati közlemény

Amikor elkezdtem ezt a blogot, úgy éreztem, rengeteg olyan dolgot mondhatnánk még a társadalmi vállalkozókról, rengeteg olyan történetet lehetne elmesélni, amiről magyarul vagy a magyar szcénában kevés szó esik - ezeket szerettem volna összegyűjteni. Fontos volt persze az is, hogy kevésbé kapcsolódó munkáim mellett is legyen tudásom erről a területről és fejlődhessek benne, ezért igyekeztem az esszészerű összefoglalókhoz sok mindennek utánanézni.  

Természetesen ez ma is ugyanígy van és persze szeretnék többet tenni ezért, de furcsamód éppen az egyre erősebb szakmai kötődésem akadályozott ebben. Az elmúlt fél évben ezen a területen dolgoztam, erről beszélgettem mindenkivel és a "szabadidőmben" próbáltam inkább mással foglalkozni: talán ezért lehettek egyre ritkábbak a bejegyzések. 

Most viszont ismét megfordul a helyzet és napi 8-10 órában mással foglalkozom majd, miközben persze több szálon igyekszem átadni azt, amit magam körül inspirálónak vagy megvitatásra érdemesnek tartok. Az ősszel a munkám mellett több eseményt tervezünk a MakeSense budapesti csapatával, novemberben, ha minden jól megy tartok egy rövid előadást a TEDxYouth Budapesten és emellett más témákkal is foglalkozom, amikről esetleg a twitteremen olvashattok. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://socialentrepreneurship.blog.hu/api/trackback/id/tr885475566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.