2013.01.19.
01:45

Írta: N. Cs.

Impact investment - margóra

Miközben egyre több emberrel beszélgetek arról, mit csinál egy impact befektető és kinek is jó ez, jellemzően kétféle reakcióval találkozom: akik sosem hallottak még róla, de nagyon érdekesnek tartják, hogy ilyen is van, illetve, akik civilszervezetekkel vagy kisvállalkozásokkal foglalkoznak és nem nagyon látják a realitását vagy a piacát. Számomra mindkettő arra mutat rá, hogy ez a kialakulóban lévő koncepció rengeteg olyan problémába ütközik, amire meg kell találnia a választ, például Magyarországon is.

Az egyik ilyen probléma a tőke viselkedése és a társadalmi vállalkozások céljai között (ha nem is feszülő ellentétek, de) megbújó apró repedések felszínre kerülése. Morgan Simon, a TONIIC hálózat egyik alapítója remekül összefoglal pár fontos kritikát ebben a cikkben. Szerinte a társadalmi célú befektetések egyik problematikus pontja, hogy a befektetők úgymond átnyúlnak az érintettek feje fölött: ahelyett, hogy a közösséget szolgálná a tevékenység, a piaci "professzionalizmus" és a tulajdonosi elvárások miatt voltaképpen ugyanúgy a vállalat vezetése kerül előtérbe, mint bármely más vállalatnál. Másik lényeges elem, amit itthon is érezni, hogy a befektetők keresésében gyakran kizáró hátránnyal indulnak a nehezebb helyzetben élő csoportok vagy a távoli vidékek lakói, akik nem beszélnek angolul és nem tudnak a szcéna központjaiba, rendezvényeire eljutni. Morgan szerint sokat javíthat a helyzeten a kedvezményezett csoport képviselőinek bevonása, részvételre bátorítása a tervezés és megvalósítás minden szakaszában. Logikusnak tűnő, de mégis nehezen végrehajtható követelmény.

A Morgan által is említett hozzáférési problémának egy másik oldala is van, amivel itthon a nem társadalmi célú startup-ok is gyakran találkoznak. A finanszírozási oldalon nehéz kis léptékű befektetést, forrást találni, a tőkebefektetések gyakran 80-100-200 millió forintos nagyságrendnél kezdődnek, ami elköltéséhez már komoly üzleti tapasztalatra van szükség. Nagy szükség van tehát a köztes lépcsőkre, azokra a finanszírozókra, akik a társadalmi vállalkozások első lépéseinél segíthetnek. A nagyon jó tanulmányokat publikáló Monitor Intézet és a világszerte rengeteg projektet támogató Acumen Fund  nemrégiben megjelent könyve arra a következetésre jut, hogy ezen a ponton leginkább a nagyobb adományozóknak (venture philanthropy) lehetne kulcsszerepe, ösztöndíjaikkal, támogatásukkal könnyen áthidalható lenne ez a szakadék.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika befektetés USA impact investment Toniic Acumen Morgan Simon Monitor venture philanthropy

A bejegyzés trackback címe:

https://socialentrepreneurship.blog.hu/api/trackback/id/tr15026519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.