2012.12.19.
09:28

Írta: N. Cs.

Investment Ready

Némi kihagyás után visszatér a blog, hogy a korábban említett impact investment témakörnél folytassuk. A hetekben indul ugyanis egy program, ami Közép- és Kelet-Európa különböző pontjain szeretné éppen ezt a piacot erősíteni, olyan országokban, mint Ausztria, Horvátország, Magyarország, vagy éppen Törökország. 



Az Investment Ready célja, hogy áthidalja az ígéretes  társadalmi vállalkozók és a rájuk kíváncsi finanszírozók közötti szakadékot, legyen az információhiány, bizalomhiány vagy kommunikációs problémák. A program magja egyébként egy több hónapos tréning, ahol a BCG tanácsadói és befektetők mentorálják a legjobbnak ígérkező vállalkozásokat, de ehhez kapcsolódóan nyitottabb események is vannak. Az ún. warm-up események, amiből februárban egy Budapesten is megrendezésre kerül, a helyi hálózatok erősítésére szolgálnak és a többnyire “felderítetlennek” számító kelet-közép-európai országokból érkező szereplők hozzáférését, illetve a másik oldalról, láthatóságát szeretnék erősíteni. Ennek fontos része, hogy a helyi szervezetek megismerjék egymást, illetve a téma nemzetközi szereplőit, mint például a régiós HUB-okból érkező kezdeményezéseket, támogatókat vagy a TONIIC befektetői hálózat tagjait. 



A TONIIC alapítói közül nemrégiben személyesen is találkoztam Charly és Lisa Kleissnerrel, akik egy nagyon érdekes előadást, vagy inkább beszélgetést tartottak arról, miért is választották ezt a speciális szektort és hogyan érik azt el, hogy a majd háromnegyed részben impact befektetésekből álló portfoliójuk teljesítménye éppenséggel a piaci medián felett van. Ezt meséli el Charly ezen a videón is, hogyan kapcsolódik össze Silicon Valley és a társadalmi vállalkozók:

Charly Kleissner - Library of Knowledge from Unreasonable Institute on Vimeo.

 

Szólj hozzá!

Címkék: esemény befektetés USA Magyarország Budapest Kelet-Európa BCG impact investment Toniic HUB Charly Kleissner Investment Ready

A bejegyzés trackback címe:

https://socialentrepreneurship.blog.hu/api/trackback/id/tr24972445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.