2013.06.03.
21:18

Írta: N. Cs.

Júniusban is kiváló programok lesznek

makesense_holdup_052013.jpeg

Bár az egy héttel ezelőtti MakeSense workshop is remekül sikerült (itt készült a fenti fotó), a május 24-i SenseDrinkre pedig több, mint harmincan jöttetek el, azért addig is, amíg megint kitalálunk valami izgalmas újdonságot, mindenképpen ajánlanék egy-két közelgő eseményt. 

Mindjárt holnap, június 4-én el lehet látogatni a Kreater fiatalok innovációs kedvét erősítő iGen programjának záróbulijára, ahol a résztvevőkkel lehet találkozni, esetleg mentornak jelentkezni. 

Június 7-én, pénteken, Bécsben másodszorra rendezik meg a CEE Impact Day nevű nagyszabású, régiós befektetői konferenciát, ahol az impact investing színtér számos, kelet-közép-európában is aktív, nagyon jó nevű szereplője beszélget majd egymással. A program szervezője ugyanaz az Investment Ready, aki februárban már Budapesten is megjelent kapacitásbővítő (tapogatózó) Warm-up workshopjával, ez a mostani felvonás sajnos csak befektetőknek szól. 

Nem sokat kell azonban várni az év egyik legnagyobb magyar eseményére sem, a NESsT Társadalmi Vállalkozások Napjára, ami június 14-én pénteken lesz a Magyar Telekom székházában, vásárral, előadásokkal, workshoppal. Ehhez kötődik, ám megelőzi a DemNet június 13-i társadalmi hatásméréssel foglalkozó konferenciája, szintén kiváló szakértőkkel. A hatásmérés azt hiszem, az egyik legaktuálisabb téma mostanában ezen a területen, viszont angolul lesz és előfordulhat, hogy már betelt.  

Ezek után pedig reméljük, hogy Budapest legújabb csoportja, a MakeSense helyi sejtje is hírt ad magáról: a már említett lendületnek részeként lelkes szervezők és érdeklődők egy kisebb csapatával legalább 3 további mini-SenseDrinket tartottunk és úgy váltunk el, hogy biztosak voltunk abban, több ilyen esemény kell Budapestre. Ha szeretnél részt venni, csak jelezd és mindenképpen küldünk meghívót!

Szólj hozzá!

Címkék: esemény Magyarország impact investment Toniic Investment Ready

A bejegyzés trackback címe:

https://socialentrepreneurship.blog.hu/api/trackback/id/tr155342623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása